Ballagók
(2019/2020 tanév)
A teljes méretű kép elérhető itt!
NÉVSOR
VÉGZŐS OSZTÁLYOK
Gréczi Gábor
8.a osztályfőnök
Bognár Bence
Cseh-Szakáll Milán
Cséplő Zsófi
Csernák Márk
Kiss Bálint
Kolompár Valter
Kotyán Ádám
Mátyási Mónika
Nógrádi Anna
Szabó Amanda
Szente Zsuzsa
Takács Dániel
Ungor Edit
Ungor Eliz
Virágh Annabell
Virágh Eszter
Geigerné Kovács Viktória
8.b osztályfőnök
Babusa Zoltán Szebasztián
Balogh Zsolt
Bodza Vanda
Bránya Adrienn
Csikós Milán
Csingér Réka
Csongár Marcell
Damásdi Zsolt
Grijnovitz Gábor
Höss Anna
Kovács Benett
Molnár Dominik
Perjés Kenéz
Rádóczi Attila
Seres Vivien
Toók Dániel Sándor
Vida András
Virág Zoltán
Kapás Zoltánné
8.c osztályfőnök
Balog Bence
Balogh Babett
Balog Milán
Basa István
Bencsik István
Börcsög Ferenc
Csikós Benedek
Csősz Dominik
Farkas Béla
Hajdú Dominik
Horváth Vanda
Mikus Ádám
Szabó Eszter
Szabó Milán
Tercsi Márk
Vida András
Bódis Barnabás
BALLAGÁSI BESZÉD
Kedves Ballagók, kedves Szülők, kedves Vendégeink!
Szeretettel és nagy tisztelettel köszöntök mindenkit iskolánk egyik legszebb ünnepén, a ballagáson. Más ez az ünnep, mint az eddig megszokottak, hiszen csak szűk körben búcsúzhatunk ballagó diákjainktól. Hiányoznak a rokonok, ismerősök, akik erre a különleges eseményre nem kísérhették el a búcsúzó gyermekeket.
Most ünnepeljük együtt a nyolcadik évfolyam diákjait, akik az elmúlt nyolc év alatt kisgyermekből kisiskolások, majd kisiskolásból nagyiskolások lettek.
Kedves Ballagó Tanítványaim!
Bár igazgatóként mondok beszédet, de mint osztályfőnök, magyartanár és pedagógus szólok hozzátok. Az elmúlt négy évben alaposan megismertelek benneteket, szívemhez közel kerültetek, ezért számtalan emlék jut eszembe a rengeteg közös programból: versenyek, kirándulások, biciklizések, műsorokra való készülődés, bulik, amelyeket együtt szerveztünk, együtt éltünk meg. Mindenkinek emlékezetes az az általatok szupernek tartott évfolyambuli, amely után az ének terem falát radírozta minden egyes résztvevő.
Eszembe jutnak a magyarórák időnként nevetésbe fulladó pillanatai, amikor a kéretlen hozzászólások egészen más irányba terelték a figyelmet.
A városi műsorokra készülve mennyit küszködtünk a zászlólengetéssel, majd következett a nagyszerű helytállás, a sikeres szereplés.
Mindig lehetett számítani rátok a versenyeknél, a szerepléseknél, a műsoroknál, mindig számos önként jelentkező volt. Igaz, előre megmondtam, kinek kötelező önként jelentkezni.
Ahogy visszaidéztem a négy év kirándulásait, azt mondhatom, hogy esőt hozó társaság voltatok. Ötödikben verőfényes napsütésben jártunk Kiskőrösön, majd bőrig áztunk a városi majálison. Hatodikban a Bikali élménybirtokon egy futó nyári zápor zúdult hirtelen a nyakunkba. Hetedikben a négy napos erdélyi kirándulásunkon három napon esett az eső, jártuk a városokat esernyővel, túráztunk a hegyekben esőköpenyben, csúsztunk, másztunk a sáros domboldalon, bokáig süllyedtünk a vízben, latyakban, majd a negyedik napra, kiderült az ég, újra kisütött a nap. S most, amikor utoljára vagyunk együtt, újra ragyogó napsütés fogadott bennünket. Nemcsak az időjárás, de ti is így változtatok. Egyre érettebbek, határozottabbak, öntudatosabbak lettetek.
A közös programok, feladatok megerősítettek benneteket kitartásban, önbizalomban, tudatosították bennetek azt, hogy sok mindenre képesek vagytok.
Higgyétek el, ezeket az éveket, napokat, perceket nem lehet kitörölni az emlékezetünkből, nyomot hagynak mindenkiben, bennünk is. Nem fogunk, és nem is akarunk elfelejteni benneteket. Pedagógustársaimmal együtt örültünk minden sikereteknek, apró örömeiteknek, átéreztük a kudarcok okozta fájdalmat, a bánatot, és bosszankodtunk, ha néha úgy éreztük, hogy hiába dolgoztunk.
Kedves Gyerekek!
Móricz Zsigmond így ír a sárospataki iskolájáról:
"Kutya nehéz iskola volt abban az időben a pataki Kollégium.
Jó iskola volt, szép iskola volt, nagytekintélyű iskola volt,
de-nehéz iskola volt. Itt ugyanis a tanárok azt akarták, hogy a diák tudjon."
Valószínűleg ti is ezt érzitek, amikor visszagondoltok a számtalan akadályra, megpróbáltatásra, feladatra, amelyek ebben az iskolában vártak rátok nyolc éven keresztül. A betűvetés és olvasás első lépései, a matematika néhol szinte megfejthetetlen rejtelmei, a természettudományok megérthetetlen törvényei, szabályai, az irodalom itt-ott unalmas olvasmányai, a történelem, a régmúlt gyakran számotokra érdektelen titkai, a testnevelés erőnléti edzései, a művészetek tőletek távol álló képei, zenéi, a házi feladatok, dolgozatok, feleletek, beszámolók, az utolsó három hónap digitális özönvize, mind –mind olykor leküzdhetetlen akadályként emelkedtek előttetek. S most, mégis itt vagytok, túljutva mindezeken, túllépve a nehézségeken, megkönnyebbülten, egy kicsit szomorkodva azon, hogy most valami végleg véget ért.
Bennem is az íróhoz hasonló gondolatok fogalmazódnak meg: jó évfolyam volt, szép évfolyam volt, de nehéz egy évfolyam volt, embert, pedagógust próbáló évfolyam voltatok.
Igazi gyerekekként viselkedtetek, akik sokszor borzoltátok az utolsó idegszálainkat, végsőkig feszítettétek türelmünket, ugyanakkor sok-sok közös élményt, boldog, vidám pillanatot, örömet szereztetek. Tavaly ilyenkor a ballagási díszítésnél egyik napról a másikra a kisördögökből kisangyalokká változtatok. Úgy dolgoztatok, hogy Viki nénivel, Klári nénivel és Gabi bácsival nem hittünk a szemünknek. Mindenki tudta, mit kell csinálni, vitte, hozta, segítette a díszítést, kérdeztétek, tetszik-e, amit elkészítettek, s a végén, legnagyobb meglepetésünkre, pillanatok alatt csodálatosra feldíszítettük az iskolát.
Emlékezetes marad számomra a négynapos Határtalanul kirándulás is, mikor már a kollégákkal kezdtünk kimerülni, a harmadik este álomcsapatba kerültünk. Csodálatos élmény marad valamennyi lánynak az az este, amikor a finom vacsora mellett nyugodt, jó hangulatú beszélgetésben arról faggattalak benneteket, ki kivel jár, kinek melyik fiú tetszik, és hogy a ti szavaitokat idézzem: ki kivel „kavar”.
A jó és kevésbé jó tulajdonságaitokkal együtt szerettünk mindannyiótokat! A szeretet a legnagyobb kincs, amit kaphat az ember. Szeretetünkből merítsetek erőt, ha arra szükségetek lesz a jövőben.
A tanáraitoktól kapott iránymutatás segített, hogy ne térjetek le a helyes útról. Már tudjátok, hogy nemcsak akkor tanítottak benneteket, amikor a tábla előtt magyarázták a tananyagot, hanem minden apró jellel, mozdulattal hatottak rátok.
Gondoljatok tanáraitokra szeretettel, és ha alkalmatok nyílik rá, ne mulasszátok el szavakba önteni a hálátokat.
Kedves Szülők!
Önök is sokszor megtapasztalták azokat az érzéseket, amikor már szinte pattanásig feszülnek az idegeik, majd egy-egy mosollyal, jó szóval, bocsánattal, köszönömmel, újra helyre állt a világ.
Bízzanak benne, hogy bár egy gyermek nevelése közben sok borús pillanat is van, a végén mindig kisüt a nap. Lehet, hogy az elmúlt években sok-sok nehézséggel kellett szembenézniük, voltak gondok a tanulással, a délutáni csavargással, a kéz- és lábtörésekkel, ficamokkal, zúzódásokkal, telefonozással, bulizásokkal.
Most mégis büszkén tekinthetnek gyermekükre, aki eljutott élete első mérföldkövéhez, befejezte általános iskolai tanulmányait, s kilép a nagybetűs életbe.
Köszönöm, hogy volt idejük gyermekük fejlődését még akkor is segíteni, ha úgy érezték, hogy az iskola követelményei, a környezet elvárásai hatalmas erőfeszítést kívántak Önöktől. Kívánom, hogy odafigyelésük, szeretetük maradjon ezen a szinten, mert gyermeküknek továbbra is ugyanilyen támogató, segítő szeretetre, odafigyelésre van szüksége.
Kedves Gyerekek!
Az élet folyamatos változás, s hogy ezeket a változásokat hogyan fogadjuk, hogyan kezeljük, megmutatja, mennyire vagyunk képesek a saját életünket irányítani. Ilyen óriási változást hozott a mindennapjainkban az elmúlt időszak is.
Ez az időszak benneteket is próbára tett, megmutatta, hogy ki az, aki képes a változásokhoz gyorsan alkalmazkodni, ki az, akinek több noszogatásra van szüksége, s ki az, aki egyáltalán nem képes felnőni a feladathoz. A digitális oktatás bevezetése az első nagy és egyben váratlan helyzetet hozta, amire nem tudtatok felkészülni, s mi sem tudtunk felkészíteni benneteket. Azt gondolom, hogy a többség sikeresen vette ezeket az akadályokat, bebizonyítva azt, hogy képesek a feladataikat ellátni, felelősségteljesen gondolkodni. S akinek mindez még nem sikerült, az előtt még ott vannak a középiskolás évek, hogy bizonyítson.
Kedves Ballagók Diákok!
Kívánom nektek, hogy egész életetek során legyen erőtök, kitartásotok a nehézségeket leküzdeni, alkalmazkodni a változásokhoz. Tudjatok megbocsájtani, szeretettel fordulni azokhoz, akik körülvesznek benneteket. Ismerjétek fel, hogy a világ nem úgy működik, hogy én csak kapok. A társas kapcsolatok alapja az adok-kapok egyensúlya, legyen szó szülő-gyerek, tanár és tanuló, barát és barát viszonyáról. Kívánom, hogy azok az alapok, amelyeket ebben az iskolában szereztetek, elegendőek legyenek ahhoz, hogy önmagatok számára célt tudjatok találni, s ezt a célt meg is tudjátok valósítani.
Nem kell mindenkinek sztárnak lenni, elég, ha értékes emberekké váltok.
Nagy László szavaival bocsájtlak útra benneteket:
„Töröld le könnyedet
Kisírt szemedben mosoly
legyen és derű,
Minden nap kezdődik valami
valami nagyszerű,
valami gyönyörű.”
Izsák, 2020. június 12.
Kapás Zoltánné
intézményvezető
"Nézz vissza most egy percre, nézz az útra.
Nézd meg, mit tett, mit alkotott a munka
Nézz vissza ...., aztán ismét csak előre,
S indulj tovább az alkotó jövőbe" ( Kiss Jenő.)
Kedves Ballagó Nyolcadikosok!
Tegyétek most ti is ezt: álljatok meg egy percre, nézzetek vissza, mielőtt indulnátok.
Mit láttok, ha visszatekintetek?
Az iskolát. Nyolc együtt töltött évet – kis elsősként, egyre bátorodó alsósként, felső tagozatosként, majd végül öntudatos nyolcadikosként.
De látjátok a helyszíneket is, ahol mindezt megéltétek: a régi alsótagozatot, ötödikben a konténert, hatodiktól a gyönyörű új iskola épületét. És most, az utolsó néhány hónapban a szobát, a telefont vagy számítógépet. De ti mindenütt, minden helyzetben helytálltatok!
Mit láttok még?
Tanáraitokat, akik végig vezettek ezen az úton. Az első bizonytalan betűk, girbe-gurba számok az ő segítségükkel kerekedtek, formálódtak, mint ahogyan ti magatok is. Ne felejtsétek el őket, hálával gondoljatok azokra, akik elkísértek eddig a várva várt pillanatig. Tanáraitok vittek osztálykirándulásra, készítettek fel versenyre, fogták a kezeteket az oltásoknál, segítettek a pályaválasztásban, bátorítottak, ha bizonytalanok voltatok és veletek örültek az elért eredményeknek.
Mit láttok még?
Ismerős arcokat, osztálytársakat, barátokat akár az évfolyamról, akár a fiatalabbak közül. Őrizzétek meg az itt kötött barátságokat, tartsátok a kapcsolatot – ne feledjétek a gyökereiteket! Gondoljatok ránk, kisebbekre is szeretettel, segítsetek, támogassatok bennünket, amikor követünk titeket ezen az úton.
Mit láttok még?
Azt, ami az életben a legfontosabb: a családot. A legtöbbet szüleiteknek köszönhetitek. Ne feledkezzetek meg arról, mennyi áldozatot hoztak értetek annak érdekében, hogy idáig eljussatok. Fáradságot nem ismerve egyengették utatokat, segítettek a bajban, és veletek örültek a sikereknek.
Köszönjétek meg nekik, hogy mellettetek álltak és köszönjétek meg a könnyeket, melyeket talán éppen ebben a pillanatban ezen a különös ünnepségen otthon, a képernyő előtt értetek hullatnak. Tegyetek meg mindent azért, hogy büszkék lehessenek rátok!
A hetedik évfolyam nevében kívánom, hogy ha most kiléptek az ajtón és elindultok, utatokat siker koronázza, boldogság kísérje!
Búcsúzom hát tőletek egy idézettel, aminek minden sora célként álljon előttetek:
Igaz leszek, mert vannak, akik bíznak bennem;
Tiszta leszek, mert vannak, akik törődnek velem;
Erős leszek, mert olyan sok a szenvedés;
Merész leszek, mert annak kell lennem;
Barátja leszek mindenkinek - ellenségnek, társtalannak;
Ajándékozom, s elfeledem az ajándékot;
Alázatos leszek, mert ismerem a gyengéimet;
Felnézek... és nevetek... és szeretek... és magasba emelek.
Juhász Rozi
7.b
Kedves Tanáraim, kedves Szülők és ballagó Diáktársaim!
Ez a nap is eljött, amikor az egyik szemünk sír, a másik nevet. Nevet, hiszen mindannyian vártuk ezt a napot. Vártuk, hogy tovább, feljebb léphessünk a középiskolába. De sír is, mert rossz itt hagyni ezt a helyet, ahol 8 éven keresztül elég sok minden történt velünk. Az órákon és a szünetekben való rosszalkodások és csínytevések igazi élmények voltak, ugyanis nálunk az idétlenkedés nagy szorgalommal és gyors feltalálóképességgel párosult, ami közveszélyes kombináció volt. Ezt mi nagyon élveztük, tanáraink már kevésbé. Nem is értem, miért.
Mikor először léptük át az iskola kapuit, még csak kisgyerekek voltunk. Alsó tagozatban akkori osztályfőnökeink megtanítottak rendesen írni, olvasni és számolni még a régi kisiskola falai közt. Emlékszem, mennyit csúszkáltunk a pepita folyosón, és mennyire kirúzsoztak bennünket a bolondballagók. Mennyire élveztük, kár, hogy ezt már nem lehet!
Azután jött a nagy váltás, a konténeriskola. Hányszor ki-be ugráltunk az ablakokon a sok tiltás ellenére is! Nyáron jól megsültünk benne, mert olyan meleg volt. Utána megkaptuk ezt a szép épületet, ahol együtt lehettünk az alsó tagozatosokkal, és most innen búcsúzunk.
Ez a karantén helyzet és az online oktatás szokatlan volt. Azt el lehet mondani, hogy ilyen ballagása még senkinek sem volt.
Kedves Tanáraink!
Köszönjük, hogy el tudtak viselni minket 8 éven keresztül. Köszönjük a sok belénk fektetett időt és energiát, az állandó ránk figyelést. Az osztálykirándulások érdekes programjait, a tavalyi erdélyi utat is. Miközben otthon írtam ezt a szöveget, annyira beleéltem magam, hogy majdnem ideírtam azt, hogy köszönjük a szigorú nevelést, aztán rájöttem, hogy annak mégsem örültünk annyira, viszont köszönjük, hogy haladtak a korral, hiszen online kellett elég sokat tanítani, ami idáig nem volt.
Drága Szüleink!
Örülünk, hogy végül mégiscsak itt lehettek velünk és együtt ünnepelhetünk. Köszönjük nektek a rengeteg támogatást, amit kaptunk tőletek. Tudjuk, hogy ti mindig mellettünk lesztek, bármi legyen is ezután. Ti kísértetek először iskolába még 8 évvel ezelőtt és most veletek távozunk. Köszönjük a sok segítséget még az online oktatás keretein belül is, hiszen az otthoni, közvetlen segítség ti voltatok a tanárok mellett.
Végül Kodály Zoltán szavaival búcsúzom.
„Életed útját magad választod,
Válassz hát úgy, ha egyszer
Elindulsz, nincs már visszaút.’’
Perjés Kenéz
8.b